Annyi mindent nem mondhatok el, annyi gondolat hal meg bennem nap mint nap és nem beszélhetek. Elviselem az érzéseim lázadását, nagy csatákat vívok önmagammal, de néha kudarcot vallok és ők nyernek. Ekkor nyelnem kell, hisz önmagam hibáit ugyan kinek hánytorgathatnám fel. Kit hibáztatnék? Kereshetek megfelelő alanyokat, kik okolhatóak ezekért a kitörésekért, de azt hiszem felesleges.

Az ember életében semmi sem tartós, csak elfelejtették feltüntetni a szavatossági időket. Néha valami hamarabb megromlik, mint számítanánk rá, idő előtt és akkor nincs mit tenni, el kell dobni és kár érte bánkódni. Hiába tudom, megtenni mégis nehéz. Más életét olyan könnyű átlátni, tanácsot adni, de a sajátomban...

Annyira szeretném elmondani, őszintén..ha lehetne. Majd talán egyszer le merem írni, amikor már le lehet. Elmondani egyszerűen, nyugodtan. Csak megszabadulni ettől a nyomasztó, frusztráló érzéstől végre, annyira bánt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.