Amikor probléma van az életedben, amit nehezebben dolgozol fel, mint általában más dolgokat, akkor az előbb-utóbb meglátszik a viselkedéseden. Jellembeli negatív változások, sorra elkövetett hibák, konfliktusok képében jelentkezik, amik csak növelik az általános rossz kedvedet. Bántod a körülötted lévőket, a szeretteidet, a barátaidat és csak romlik a helyzet. Ördögi kör. Segítséget kérni nem tudsz, nem lehet. Meg kell találni a problémát és a gyökerénél kiírtani. Persze állítólag egyedül, mert a Te életed, a Te dolgod...persze ha menne egyedül, akkor ugyebár már meg lenne oldva. Főleg, ha eme édes kis probléma kiváltója egy másik ember, akkor tényleg elég nehéz a helyzet. 

És akkor úgy döntesz, inkább elindulsz egy másik úton, hátrahagyva a problémát...ha már megoldani nem tudtad, elfogadod és marad az "ezen túl kell lépni" megoldás...és azt hiszed sínen vagy, és hogy most így jó lesz. Aztán rávilágítanak, hogy nem. Semmi sincs rendben. Ugyanúgy káoszolsz, szét vagy csúszva, idegileg teljesen labilis vagy és kezelhetetlen. Ezzel, hogy szóltak tudatosult bennem, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam. De hogy mondjam el, hogy mi a baj, ha nem szólhatok? Hogy segítene bárki is, ha erre csak egy valaki lenne képes... Ráadásul annyira kézenfekvő a megoldás...annyira adott és egyszerű...

Majd megint megpróbálok túllépni, elfogadni. Aztán pár hónap múlva megint jön a kontrollvesztés. Valamit nagyon rosszul csinálok, tudom, hogy velem van a baj...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.