Legalább aludni tudtam volna. Nagyon ritkán esik meg velem, hogy álmatlanul forgolódom, de most még a megnyugtató párnáim között sem találtam a helyem. Csak pislogtam és reménykedtem, hogy mire legközelebb kinyitom a szemem, már reggel lesz. De folyamatosan tovarebbent ez a halvány remény is, amikor szomorúan vettem tudomásul, hogy még csak egy negyed óra telt el. Ez körülbelül hajnali négyig tartott, amikor végre már sikerült elaludnom. Persze fél hétkor már fennt nézelődtem megint, valami olyan izgalommal, mint 6 éves kisgyerek az első iskolanap előtt. Mintha vártam volna valamit ettől a naptól, de ahogy beértem dolgozni, az esély is szertefoszlott, hogy talán ma jó lesz. 

Igen tudom én vagyok a felelős, igen tudom, hogy a saját problémáimat csak én tudom megoldani, igen tudom hogy ha sír a szám, attól még nem lesz jobb semmi. Igen tennem kell ellene és persze, nem fogok vonat alá feküdni.

Azt hiszem seggreestem az élet csodás korcsolyapályáján, de most olyan érzésem van, mintha az utolsó kapaszkodóim egyikét vesztettem volna el és egy csúszós terepen segítség nélkül felállni bizony nagyon nehéz.

Egyébként meg a remény hal meg utoljára, vagy mi a szösz. Úgyhogy majd lesz jobb is, türelem, meg ilyenek. Igyekszem összeszedni magam. Ha egyedül, hát egyedül... Csak néha azért megfordul a fejemben, hogy ugyan minek.

Tudom, hogy mostanában mindenkinek valahogy minden összejött és hiszem, hogy ez egy nehéz időszak és ha türelmesen, szorgalmasan átvészeljük, utána minden jobb lesz. Remélem elmúlik az az irántam érzett harag is, ami miatt most úgy érzem, hogy el kéne bújnom az ágyneműtartómba legalább egy hétre. Egyébként meg azt sem tudom pontosan, hogy most megbántottam az illetőt valami felelőtlen, pszichopata idegállapotomban mondott kijelentéssel. Vagy megharagudott rám. Mert ugyebár nem ugyanaz a kettő, de most még azt sem érzem, hogy kapnék esélyt rendbetenni. Pedig én megtettem a lépéseket az ügy érdekében, innen sajnos már nem rajtam múlik. Nem hiszem, hogy most meg tudnám bocsájtani magamnak azt, hogy tényleg ennyire elrontottam volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.