Hosszú idő óta talán ma volt először, hogy olyan igazán kislányosan nyűglődtem. Szerettem volna, ha amikor hazaérek várjon ott valaki. Aki ismer és tudja, hogy csak annyira van szükségem, hogy odabújjak. Semmi több, csak egy kis törődés. Hiányzik azért néha, be kell vallanom őszintén. Régebben amikor ilyenkor  hazamentem megkérdezte: Mi a baj? és én csak annyit mondtam, hogy "Búúúújik..." Odakucorodtam és jó volt. Most is hazajövök ugyanúgy és odakucorodok....a kicsi kanapémra egyedül. Nem, semmi pénzért nem kéne már az a fajta törődés attól az embertől. Félreértés ne essék. Csak úgy, valakitől...néha. De ez a dolog drága kincs és sokat kell fizetni érte. Van ki a testével, van ki lelkével, van ki a szívével és van olyan is, aki az egész lényével fizet néhány varázslatos pillanatért. Nem tartom magam igazán romantikus lánynak, de vannak dolgok, amiket sajnos nélkülöznöm kell az életemből, fene nagy önállóságomért cserébe...és néha úgy érzem, lehet túl nagy árat fizetek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.