Az eddigi csodálatos hetemet megint beárnyékolta egy esemény....

Van olyan, amikor hiába bármiféle szeretet, odaadás mégis kevésnek bizonyul. Amikor úgy érzed elfogy a türelem, amikor úgy látod, hogy kétszázadjára is betelt már ugyanaz a pohár. Amikor küzdenél ugyan, de már nem látod a célt és hogy van-e értelme. Amikor elég. Amikor úgy gondolod, hogy tényleg nem harcolsz, kinlódsz, mert nincs miért. Nekem annyiszor elfogyott már és úgy érzem, hogy hiába a kimondhatatlan érzelmek, hiába az a végeláthatatlan elszántság, itt már az minden kevés.  Ha valaki nem akarja, hogy segítsenek neki, akkor annak nem is lehet. Az a hihetetlen és ostoba makacsság. Hiába bánt, hiába érzed saját terhednek is, hiába szakad meg a szíved a szomorú és kiábrándult, elkeseredett mondatokat hallván. Vissza kell vonulni, nem bírom már én sem. Elfáradtam.....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.