Az idegesség....nagyon furcsa dolog. Elég sokszor van benne részem, ugyanis elég lobbanékony a csodás kis természetem. Nem baj, szükségem van rá. Segít, továbbjuttat, átlendít problémákon. Idegesen egy hegyet is megmozdítanék, teljesítőképességem tízszeresére nő. Csak nem szabad akkor hozzámszólni, nem szabad nyugtatgatni, mert akkor elszakad a cérna. Arra odafigyelek, hogy olyankor azért ne bántsam meg a körülöttem lévőket. Ha esetleg előfordul akkor azon nyomban, hogy van három nyugodt levegővételem rögtön bocsánatot kérek. Ilyen a jellemem ici-pici korom óta. Csapkodok, ordibálok, az összes létező nem egészen publikus szót az égbe kiáltom. De utána elmúlik.

A harag viszont...gyorsan elönt, konkrét a szívbe és lélekbe mélyen beivódó oka van. Rengeteg olyan dolgot hoz felszínre az emberből, mit nem szabadna...soha. Millió mondat és tett, mi értelmetlen, fájdalmat okozó és később természetesen csak megbánásra érdemes. Persze nagyon kevés esetben a megelégedettség veszi át a helyét, de szerintem ez a ritkább. A harag furcsán időhöz kötött tünemény. Az elején olyan mint az idegesség. Hirtelen támad, rengeteg energiát szabadít fel, csak úgy hisszük egy konkrét oka van és mindent megtennék azon nyomban, hogy sérelmeinket orvosoljuk. Viszont nem múlik el olyan gyorsan. Ha a megtorlásra, netán "bosszúra" rögtön nincs lehetőségünk, csak tovább érlelődik. Forgolódik az emberben a gondolat. Minél több ideje van annál megfontoltabban vág oda másiknak, annál kegyetlenebbül alázza meg. Vérig sérti minden eszközzel, amire csak lehetősége adódik.....

..és ekkor eljön a csodálatos pillanat. Ahogy megtörtént a konfrontálódás, felszabadul a düh és el is illan. Aztán állunk ott tétlenül, néhány napig még emészt minket. Átgondoljuk, nyugtatjuk magunkat, hogy igen nagyon jól csináltuk, megmondtuk, igazunk volt...és végül nem marad más csak a másik ember reakciójából táplálkozó emlékkép, valami halvány sejtés, hogy mi lehetett ugyan az ok. A pillantás, amikor a másik szemébe nézel, látni, hogy bántottad és nem tudod helyrehozhatod-e még. Pedig tudod, hogy eredetileg rá haragudtál meg, de most már nem is érted az egészet. Nem is volt értelme, sajnálod is. Sokkal több fájdalmat okoztál, mint amit az elején önmagadénak hittél. A végén pedig kiderül az esetek 90%-ban, hogy nem is Ő volt a hibás, csak akkor kényelmesebb volt Őt vádolni. Valaki más miatt, vagy talán a saját elkövetett hibáink miatt. Igen, ez mindig könnyebb, mást felelősségre vonni, másban keresni a hibát. 

A legnehezebb önmagunkba nézni mindig, talán annyira mint megnézni a hátunk közepét. Pedig csak egy tükör kell hozzá.:)

"Érted haragszom, nem ellened -József Attila"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.