Ebben az évben a türelmet gyakorlod és tanulod....mondták. Így is van, tényleg úgy érzem.

 Türelmet a munkámhoz, hűségesnek lenni az elkezdett feladathoz, nem félbehagyni, megcsinálni 120%-osan, nyugodtan, odafigyelve. Türelmet az embertársaimhoz, azokhoz az idegenekhez, kik féltett kéréseikkel fordulnak hozzám, türelmesnek lenni tudatlanságukhoz, vidéki nyers stílusukhoz, életvitelükhöz mi számomra oly visszataszító. Türelmesnek lenni azokhoz az emberekhez, akikkel együtt dolgozom. Elfogadni őket, ismerve minden szokásukat és rezdülésüket, rigolyáikat és féltett titkakat is. Hisz egész napokat töltök velük együtt, de nem, ők nem a barátaim. Türelem a családdal szemben, kiket ugyebár nem válogathatok meg. Ők vannak nekem és Én nekik....nincs választás, nincs másik lehetőség. Csak esély, hogy azt a kevés időt nyugodtan viseljem. Türelem a másik nemhez, a szerelmekhez, kapcsolatokhoz, flörtökhöz, még ha csak pár óra is. Elfogadás a soha meg nem értéshez, hogy ők egy másik faj.....

...és ugyebár a legtöbb a barátokhoz. Kiket megválogathatsz. Bizalmat adsz nekik és hűseget. Értük, mellettük és mindenükkel együtt. A hibákhoz, amiket elkövetnek önmaguk és mások ellen, néha ellenünk is. Felvállalni és elfogadni Őket. Ha megbántanak megbocsájtani, ha félreértenek, megvárni míg minden tisztázódik. Óvni ezt a törékeny kapcsolatot, ehhez kell a legnagyobb erő és türelem. 

Azt, hogy Önmagunkhoz mennyi kell, már nem is nézem. Így is elég az a sok gusztustalan probléma és gonoszság, amiben részesülünk nap mint nap. És néha azt hiszem jogosan gondolom végig, hogy minek? Minek ez a fene nagy küzdés, hadakozás kézzel-lábbal az életbenmaradásért. Harcolni a társadalom által felállított normákért. Egy szerelemért, mi úgy is elmúlik olyannyira gyorsan, ahogy része lett életünknek? A fájdalomért, mit a szeretett lény elvesztése okoz? Vagy netán egy hosszantartó párkapcsolatért, miben sajnos a mai morálnak köszönhetően a monogámia ugyanúgy egy ismeretlen fogalom, mint a "Holtodiglan, Holtomiglan" ? Talán a családért, miben majd a társadalom által félrenevelt gyermekeink hibáit kell javítanunk. Persze a karrierért is, miben elveszítjük mindenünket, csakhogy elfogadott és mások által sokra becsült dolgokat tudjunk felmutatni. A nagy autót, a szép házat, a drága iskolába járó gyereket a drága ruháikban és a nagy tv-t, egy rég meghalt párkapcsolatban játszani a színházasat a "barátaink" előtt?

Nekem ez nem kell. Nekem ezekhez képest csak pár apró dologra lenne szükségem és mégis úgy érzem, hogy ezeket a legnehezebb egy rövid kis életbe belezsúfolni.

Szeretnék egy ici-pici házikót....teljesen mindegy milyen, majd átalakítanám:) Egy ici-pici kisautót, amivel nyugodtan elindulhatok 100km-nél messzebbre is és nem kell attól rettegnem, hogy mikor esik szét alattam. Szeretnék egy munkahelyet, ahol megfizetik azt, amiért dolgozom, nem kell sok, nekem nem, csak annyi, hogy ezeket nyugodt szívvel fenntarthassam. Szeretnék alkotni, létrehozni valami maradandót. Szeretnék egy olyan párkapcsolatot, mi nem a kötöttségekről szól, hanem arról, hogy van melletted egy ember, aki szeret. Olyannak, amilyen vagy még a mérhetetlen szabadságvágyaddal együtt is. Nem akarom, hogy egész nap fogja a kezem, nem akarom a közös jövőt tervezni, nem kell mindig mellettem lennie. Csak élni akarok és tudni, hogy van valaki, akihez odabújhatok, ha baj van, akit átölelhetek, ha szükségem van rá. Csak néha, és abban az 1, 2, 5 vagy 10 órában csak nekem, értem és velem. És végre nem egyoldalúan. Elegem van az egésznapegyüttvagyunk, együtt élünk kapcsolatból. A napi 24-ből 20-at együtt töltünk. Nekem túl sok lenne ennyi idő, de az a kevés az 150%-ban kell. Szerintem sokkal kifizetődőbb. Valószínűleg majd családot is szeretnék, de ez a jelenlegi életfelfogásommal és életvitelemmel összeeggyeztethetetlen. Eljön majd annak is az ideje. De amíg ezeket a dolgokat nem tudhatom a magaménak, addig nem akarok.

Nekem tényleg nem tűnik soknak, amit szeretnék. De valószínűleg elronthattam valahol, vagy talán nem érdemlem meg. Nem tartom magam rossz embernek, de valahogy mégis oly távolinak tűnnek. Nem akarom feladni, de néha elfáradok és akkor érzem igazán, hogy nincs ott mellettem senki. Nincs ott, aki átölelne, hogy fel a fejjel nagylány, lesz ez még így se. Nincs, akihez este odabújhatnék, nem kérne és nem mondana semmit, csak tudom, hogy ott van és reggel is ott lesz, majd elmegy és nem tartozom neki, mert értem volt ott. És ha felkelek folytathatom, egyedül küzdenék, mert kaptam......kaptam erőt a következő naphoz, héthez.....

Szeretek egyedül lenni, de hazudok, ha azt mondom soha többet nem kell mellém senki. Kiszálltam egy hosszú kapcsolatból és jelenleg úgy érzem, hogy nem létezik a földön olyan férfi, aki mellett hajlandó lennék előre megfontolt szándékkal, hosszabb távon lekötni magam. De néha rossz egyedül. Valahogy meg kell találnom az arany középutat:) Lehet szeretőt fogok tartani, mint a nagyok....csak hát az is olyan komplikált:))))

A türelem, ha türelmes vagyok, minden megoldódik. Remélem....

Majdnem elfelejtettem....szeretnék egy zongorát is...

ui.: Hé Jézuska, ha olvasod, igazán összeszedhetnéd magad.....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.