Nem szeretem, ha egy ember álarcot visel....de eléggé úgy tűnik, belecsúsztam.  Van amikor muszáj. Amikor mosolyogni kell, amikor kell, hogy jó kedved legyen. Amikor hiába fáj valami, már nem szólhatsz, mert felesleges. Ilyenkor csak a figyelemelterelés segít. Belefeledkezni a munkába, kényszercselekvéseket keresni, önmagamnak is hazudva órákat tölteni a gép előtt kamu indokokkal. Amikor nem találok magyarázatot arra miért fekszek annyit éberen éjszakánként. Igazából megvallva nem tudom, hogy mi van. Mármint van egy halvány sejtésem, de bevallani még Önmagamnak is abszurd lenne. Így játszom tovább, magamnak, a barátaimnak. Játszom a szerepem...jó kedvem lesz és boldog leszek. Mert nincs más, nincs más választás. Dolgozom sokat inkább, mert addig sem forognak a kicsi kerekek az agyamban. Ugyebár úgy még nem volt, hogy ne legyen sehogy.....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.