Most így érzem magam:

Mint ez a kicsi pálma, egyedül.....vágyódom a tenger után, de valahogy nem tudom elhagyni a partot.

Nem tudom egyébként miért nyűglődök, mert nem fog változni a helyzet. Az édes függetlenségemet nem adnám fel, iszonyatos természetem van, és ennek tetejébe még elég bonyolult az életvitelem is. Ugyan, hogy ne lennék magányos.... Kompromisszumkötésre sem vagyok már nagyon hajlandó, sokat veszítettem miatta. Ahhoz nagyon kellene szeretnem valakit, amit most kizártnak tartok, szinte rettegek tőle.

De le kell írnom, hiszen ezért is írok. Hogy elmondhassam azokat az értelmetlen, de ugyanakkor a fejemben motoszkáló dolgokat, amik csak így múlnak...El nem tűnnek ugyan, de valahogy halványodnak és ez sokat segít.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.